Barion Pixel

A MAMÉ MAKRAMÉ TÖRTÉNETE

Köszöntelek a makramézás világában! Kulin Brigitta vagyok a MAMÉ makramé megálmodója és megalkotója.
2020 szeptemberében indítottam a kis ‘szerelem’ márkámat, ami azóta rengeteget fejlődött.


A makramézásba 2020-ban szerettem bele, amikor az esküvői dekorációnkat tervezgettem és elhatároztam, hogy a fő eleme egy óriási fali dísz lesz, amit én készítek. Akkor kezdődött minden… Megtanultam magamtól a makramézás alapjait és több mindent is készítettem, amikre sok dicséretet kaptam, így jött a saját márka gondolata.


Sosem gondoltam, hogy ebből a kis álomból tényleg valóság válik és ekkora fejlődésen megy majd keresztül a márka és közben én magam is.


Mindig is kreatív dolgokkal foglalkoztam, ezért van bennem egy olyan ‘kényszer’, hogyha valamibe belekezdek, akkor annak tökéletesnek kell lennie. Legyen szó akár egy pite megsütéséről vagy egy makraméról. Így van ez a márkával is. Minden makramét gondosan, nagy odafigyeléssel készítek.

Mivel grafikus az eredeti szakmám így adott volt, hogy magamnak terveztem meg a márka logóját, aztán elkészítettem a webshopot is, ami azóta is szuperül működik, amire nagyon büszke vagyok.



2021 elején megalkottam az első DIY csomagot, amivel otthonotok kényelmében tanulhattok makramézni.

2021 végén pedig megszületett a kislányunk Bíborka, akinek köszönhetően megszületett a baba vonal is és elkezdtem piacokra járni.



A makramézás számomra egy relaxációs folyamat, ilyenkor kikapcsolok és átadom magam az alkotás örömének, amit már egy éve a saját műhelyemben Veletek is megoszthatok.



2023 óta mondhatjuk, hogy ez már egy családi vállalkozás, nem teljesen egyedül csinálom, mert a férjem is sokat segít a háttérben. Legyen szó fa kapu készítésről, vagy fotózásról, Ő mindig segít véghez vinni az elképzelésem. Persze Ő az is, aki néha emlékeztet, hogy nem lehet mindent egyszerre. 


Nagyon boldog vagyok, hogy azt csinálhatom, amiben a legjobban ki tudom fejezni magam. Köszönöm, hogy itt vagytok és támogattok, mert nélkületek nem tartanék ott, ahol most.

Márkám elindításánál fontos szempont volt a környezettudatos termékek megalkotása, ezért csak OEKO-TEX Standard 100% -ban újrahasznosított pamut fonalakból dolgozom. Emellett a csomagolásnál is csak újrahasznosított papírt használok. Környezetünk megóvása fontos saját magunk, a leendő generációk és minden élőlény számára, ezért fontos számomra minél környezetkímélőbb módon élni.

A MAMÉ makramé sláger terméke a DIY makramé csomag, amit 2021 februárjában kezdtem árusítani a webshopon. Az első csomag a DIY ADINA makramé falidísz volt, azóta viszont bővült a DIY csomagok tára és jelenleg 5 különböző #CsináldMagadMakramé elérhető a webshopban. Különböző fali díszek, bortartó és táska közül válogathattok.

A MAMÉ makramé világa kicsit lelassult, miután megszületett a kislányunk, de az élet ezután sem állt meg, inkább felpezsdült és elindítottam a Baba és gyerekszoba vonalat, amiben többféle makramé dekorációt és rendszerezőket találhattok.
2022 óta piacokra is járok, ahol személyesen is találkozhattok a termékeimmel.

A márka életében a 2023-as év egy óriási fejlődéssel indult. Külön műhelybe költöztettük a makramé birodalmam, ahol mostantól együtt is alkothatunk a különböző workshopok alkalmával.

A MAMÉ makramé tárházában esküvői dekorációt is találsz, amit bérbe tudsz venni a nagy napra. Azoknak a pároknak, akik a bohém esküvők mellett döntenek, remek választás lehet egy makramé boldogságkapu. Válogathattok boldogságkapu, csillár, befőttesüveg szoknya, asztaldísz, székdísz és sok más dekor közül.